Beiratkozástól az oklevél átadásig A BGF-KVIK tanulmányi szolgáltatásainak elemzése

Mahunka Balázs (2014) Beiratkozástól az oklevél átadásig A BGF-KVIK tanulmányi szolgáltatásainak elemzése. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdoga_MB_feltölteni.pdf] PDF
Szakdoga_MB_feltölteni.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom első fejezetében indoklom a témaválasztást, és felvázolom a szakdolgozat felépítését. Második fejezetem a Budapesti Gazdasági Főiskola magyar felsőoktatásban betöltött pozíciójáról szól. Ebben a fejezetben elsősorban szekunder kutatásból származó adatokat használok fel. A harmadik fejezetben részletesebben kitérek a BGF működésére, tanulmányi szolgáltatásaira, amely a saját kutatásom megértésében segít annak is, aki kevésbé jártas e témában. Primer kutatásomról szól a következő fejezet, amelyben bemutatom a kapott eredményeket, elemzem azokat, valamint megerősítem vagy cáfolom a felállított hipotéziseket, melyek a következők: 1. Hipotézis: A hallgatók jelentős része előnyben részesíti az elektronikus ügy-intézést, mivel kényelmes, gyors és követhető a folyamat. 2. Hipotézis: A KVIK TOH-n az elmúlt három évben sikerült javítani a hallga-tók tanulmányi ügyintézéséhez kapcsolódó szolgáltatások minőségén, amely-nek fő oka a specifikus szolgáltatási irodák kialakítása. 3. Hipotézis: A hallgatói szolgáltatások minőségének javítása érdekében fejleszteni szükséges a TOH munkatársak egyéni képességeit, készségeit és szakmai kompetenciáit. Az ötödik fejezetben javaslatokat teszek annak érdekében, hogyan lehetne az esetleges problémákon javítani, valamint tovább emelni a hallgatói szolgáltatások színvonalát. Végül az összefoglalás, forrásjegyzék és mellékletek következnek. Szakdolgozatom célja egy átfogó bemutatás és elemzés készítése a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karon működő hallgatói szolgáltatásokról, ezek eredményességének mérése, számszerűsítése, valamint az esetleges hiányosságok felderítése, és javaslattétel azok javítására. 

Magyar cím

Beiratkozástól az oklevél átadásig A BGF-KVIK tanulmányi szolgáltatásainak elemzése

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelmi Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Dr. Medvéné Szabad Katalin
Belső
Főiskolai tanár

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Felsőoktatás, Tanulmányi szolgáltatások, Budapesti Gazdasági Főiskola, Neptun, Modulo, Tanulmányi és Oktatásszervezési Hivatal, Hallgatói elégedettség mérése, Felvételi adatok, KVIK honlap, Átszervezés
Felhasználói azonosító szám (ID): Haász Antal
Rekord készítés dátuma: 2014. Szep. 26. 11:18
Utolsó módosítás: 2020. Ápr. 03. 10:13

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet