Oktatás, mint megtérülő befektetés

Gyarakiné Szántó Bettina Melinda (2017) Oktatás, mint megtérülő befektetés. Pénzügyi és Számviteli Kar.

[thumbnail of Gyarakiné Szántó Bettina Melinda_szakdolgozat_2017.pdf] PDF
Gyarakiné Szántó Bettina Melinda_szakdolgozat_2017.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Véleményem szerint a céltalanul élni és céltévesztett állapotban lenni az ember számára a lehető legrosszabb dolog. Az életünk minden terültét jellemezheti a céltalanság, a motiválatlanság és haszontalan időtöltés. A szakdolgozatom készítésénél és igyekeztem olyan témát választani, mellyel nem kerülök a céltalan kutatási munkába és nem lesz haszonlatan a belefektetett idő. Visszatekintve a múltra és a ráfordított időre azt gondolom, hogy sokat adott az életemhez a kutatás és olyan témát boncolgattam, amit érdekes és elgondolkodtató a társadalmunknak. A kiválasztott témám az oktatás, mint megtérülő befektetés volt. Azzal a céllal kezdtem bele, hogy számos érdekes és hasznos információt fogok nyerni, azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos és eredményre vezető a tudásgyarapításra úgy tekinteni, mint egy hosszantartó befektetésre. Előtérbe került számomra, hogy a magyar közoktatás elemezzem, és ennek mentén vonjak le következtetéseket a vállalkozások későbbi humán tőkéjére. Rendkívül fontosnak tartom a a magyar gazdaság számára és a magyar vállalkozások számára, hogy foglalkozzanak az oktatással, továbbképzéssel és fejlesztéssekkel az eredményes jövőnk érdekében. Azt gondolom, hogy az építő gondolatokat és cselekvéseket érdemes megvizsgálni és átemelni, összegezni és az eredményesség érdekében ösztönözni magunkat a fejlődésre és a megújulásra. Nem szabad leragadni a megszokott mutatók elemzésénél és azokból táplálkozni és döntéseket hozni. Elsősorban gondolok itt a GDP-re, ami oly sokszor meghatároz egy nemzetet a nemzetközi piacon. A GDP eredményeink szerint a világban a ranglistán a besorolásunk és eredményünk jobb mintha az oktatási adatokat vizsgáljuk és az elmúlt időben elméletben előrébb jutott az országunk, szemben az oktatási eredményeinkkel, mely alapján inkább hanyatlás áll fenn országunkban. A szakdolgozatomban kutattam a magyar közoktatás modelljét és annak költségeit, eredményességét. Ezt követően a sikeresnek mondható finn oktatási modellt vizsgáltam és igyekeztem annak jóléti hatásait vizsgálni. A szakdolgozat készítése során megállapítást nyert számomra, hogy olya kevés lehetőséget aknáznak ki a vállalkozások a továbbképzésre fordítható időt és költségeket illetően. A közoktatásra fordított pénz csekély összegű országunkban más nemzetekhez képest szemben azzal, hogy a vállalkozásnak mennyi lehetősége van a humán erőforrását továbbképzésre küldeni, támogatást igényelni az országunk költségvetésének terhére. A kutatásom témája sok minden érintett. Valójában azért ennyire szerteágazó, mert véleményem szerint a dolgokat több oldalról meg kell vizsgálni. A gondolatok és a feltevések megértéséhez több információra van szükség és több nézőpontból is meg kell vizsgálni a kutatott témát. A befektetett humán tőke óriási lehetőség lehet egy nemzet számára. Láthattuk, hogy a finn oktatásért felelős minisztérium képes áldozatokat meghozni a humán tőke szellemi gyarapodásáért, valamint a héber kultúrának az áldozati késségét is megfigyelhettük. Reménységgel és bizakodva állok a tanulmány lefolytatását követően a magyar oktatási reformáció előtt, melynek hatását és profit realizálást nem csak az állam, hanem a vállalkozások is meg fogják érezni. . A kutatásomban 2 vállalkozás ügyvezetőjével folytattam mélyinterjút, mely nagyon érdekes és építő volt számomra. Előre kiküldött kérdéseket beszéltünk át, de a beszélgetés őszinte volt és ennek köszönhetően egyéb fontos és hasznos információkat osztottak meg velem a cégvezetők a továbbképzési hajlandóságukról, oktatási politikájukról. A feltárt források és az ügyvezetőkkel folytatott beszélgetések erősítették benne, hogy az oktatásba fektetni megéri és ugyan inkább egy hosszú távú nyereség várható majd a cégek életében ezekből, de pozitív eredmény mindenképpen hoz.

Magyar cím

Oktatás, mint befektetés

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Pénzügyi és Számviteli Kar

Tanszék

Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Gazdálkodási és Menedzsment szak

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Andrási Mónika
NEM RÉSZLETEZETT
tanársegéd

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Oktatás, Befektetés , Továbbképzés
Felhasználói azonosító szám (ID): Szántó Gyarakiné Szántó Bettina Melinda
Rekord készítés dátuma: 2017. Dec. 18. 11:25
Utolsó módosítás: 2017. Dec. 18. 11:25

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet