Anyaggazdálkodási folyamatok jellemzése a BPW-Hungária Kft. gyakorlatán keresztül

Vörös Viktória (2018) Anyaggazdálkodási folyamatok jellemzése a BPW-Hungária Kft. gyakorlatán keresztül. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of vörös_viktória_2018jan_titkos.pdf] PDF
vörös_viktória_2018jan_titkos.pdf
Hozzáférés joga: Csak az archívum karbantartója nyithatja meg (titkosított dolgozat - engedéllyel) until 2100.

Download (5MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakmai gyakorlatomat a BPW-Hungária Kft.-nél töltöttem az anyaggazdálkodási osztályon, ahol megismerkedhettem a cég alapvető felépítésével, és működési folyamataival. Mivel beleláthattam az itt folyó munkálatokba, így a szakdolgozatom témájának is az anyagellátási folyamatok jellemzését választottam. Dolgozatom célja, hogy bemutassam a különböző folyamatokat, részletesebben kitérve az anyaggazdálkodás fő tevékenységeire. Mivel a cégnél nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatok optimalizálására, és a fejlesztési potenciálok keresésére, ezért a másik fő célom az volt, hogy szakmai tudásomat felhasználva olyan javaslatokat tegyek a különböző logisztikai folyamatok javítására, melyeket a cégnél dolgozó szakemberek a későbbiekben kivizsgáljanak, és lehetőség szerint felhasználásra javasoljanak. A dolgozatban először bevezetésként kitértem a logisztika fogalmi rendszerére, ami után következik a cég bemutatása. Körbejártam a BPW-Hungária Kft. történetét, annak mérföldköveit, tevékenységének ismertetését termékcsaládok, gyártási filozófia és piaci helyzet szempontjából. A következő, ötödik fejezetben bemutattam az itt felhasznált vállalatirányítási rendszereket (QAD, SAP), felépítésüket, majd végeztem egy kisebb összehasonlítást. A dolgozat további részeiben lehetőségem volt arra, hogy a különböző folyamatokat ezek segítségével mutassam be. Ezek után a vállalati logisztikai folyamatokat szerettem volna bemutatni. Ezen belül megjelenik a vevői igény, egy fontos lépés: a köröző folyamat, ami minden osztályon áthalad, és a beszerzési logisztika. Itt kiderül, hogy a cégnél nem létezik klasszikusan értelmezett beszerzési csoport, a feladatok több osztály között oszlanak meg. A fejezetben ismertetem még a termeléslogisztikát, a szolgáltatási színvonalat, és az elosztási logisztika elemeit. A következő fejezeten az anyaggazdálkodás folyamatai következnek, melyekre részletesebben is kitértem, mivel lehetőségem volt a napi munkából példákat bemutatni különböző ábrákkal. Sorra vettem a különböző lépéseket, mint vevői igényfelmérés, tervezés, rendelés, rendeléskövetés, beérkeztetés és a bevételezés. Ezeken belül megtalálható például a biztonsági készlet megállapítása, rendelt tétel módosítása, beszállítói értékelés, itt látható a cég által erre a célra használt rendszer (Pool4Tool), hogy milyen értékeket figyelnek az értékelés szempontjából, és a különböző besorolási kategóriák. Láthatóak a beérkeztetésnél a BPW által használt különböző paritások is, majd a fejezet végén a bevételezés lépései. Dolgozatom zárásaként bemutatom az általam felvetett fejlesztési potenciálokat. Az egyik ilyen a köröző folyamat optimalizálása, ahol úgy gondolom, a folyamat áthelyezhető lenne papír alapról elektronikus alapra. Ez idő, és energia spórolásával is járna. A másik ilyen felvetésem a bevételezési folyamat optimalizálásának vizsgálatával kapcsolatos. Itt a tételek beazonosításához elkészíthető lenne egy olyan Excel táblázat, ami minden olyan adatot tartalmaz, amire a bevételezésnek szüksége lehet, így ennek segítségével rengeteg időt lehetne nyerni A munkatársak a felvetéseimet alkalmazhatónak ítélték, a jövőben meg fogják vizsgálni a bevezetés lehetőségét.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Gazdaságinformatika

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Márkus Mónika
NEM RÉSZLETEZETT
Főiskolai tanársegéd

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: logisztika, anyaggazdálkodás, vállalati információs rendszer - vállalatirányítási rendszer, BPW-Hungária Kft. (Szombathely), optimalizálás
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2017. Dec. 21. 15:15
Utolsó módosítás: 2017. Dec. 21. 15:15

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet