Innovációs stratégiaalkotás testközelben

Harsai Noémi (2015) Innovációs stratégiaalkotás testközelben. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of Harsai_Noémi.pdf]
Előnézet
PDF
Harsai_Noémi.pdf

Download (2MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatomban az innovációs stratégiaalkotás gyakorlati megvalósulására kerestem a választ. A szakdolgozatom első felében elméleti oldalról közelítettem meg a stratégia kialakítását és kapcsolódását az innovációval. A kutatásom során ennek a résznek a fontosságát elemeztem. A munkám eredményeként az jelent meg, hogy a mai világban mindenki nagyon fontosnak tartja az innovációt. Azok a vállalatok, amely „nem haladnak a korral” lemaradnak és vállalkozásuk válságos helyzetbe kerülhet, amiből nagyon nehéz kiutat találni. Ezért, a véleményem szerint, fontos a megjelenő újdonságokat megragadni és hasznosítani a vállalkozás életében. A dolgozatom második felében a gyakorlati oldalt mutattam be. Úgy ítélem meg, hogy nagyon hasznos a vállalkozói szféra bevonásával történő stratégia kialakítás. A vállalkozók számára pozitívumként jelent meg, hogy elmondhatták véleményüket, és ezzel hozzájárultak az S3 stratégia kialakításához. A stratégiaalkotás lépéseit, mind elméleti, mind gyakorlati vetületben is bemutattam. Első lépésként a stratégia kialakításának színfalai mögé vezettem az olvasót. Az S3 vonatkozásában ez egy alapos helyzetelemzéssel, majd munkacsoport megbeszélésekkel vette kezdetét. A vállalkozói szféra bevonásával egy brainstorming során alakult ki a stratégia váza. Megyei szinten több javaslat is megjelent, amelyeket szükséges rendszerezni és kategorizálni. Az S3 stratégia megbeszélésen 6 területet említettek a résztvevők, ahol szükség lenne fejlesztésekre, vagy a lehetőségek kihasználatlanságát érezték. 8. Gépipar és mechatronika 9. Turizmus 10. Víztechnológia 11. Mezőgazdaság és agrofood 12. Fa-, és bútoripar 13. Logisztika Az szakdolgozatomban megjelenő helyzetelemzés is rámutatott erre a hat területre. Zala megye rengeteg lehetőséget rejt, viszont alacsony a kihasználtság foka. Mind a faipar, mind turisztika és a logisztika területén. Fontos lenne megyei szinten is a megújulás, az innováció. Ebben nyújt segítséget az S3 tervezés. A kérdőíves kutatásban az innováció fontosságára, és a stratégiaalkotásban résztvevők véleményére voltam kíváncsi. Felmérést készítettem arról, hogy a vállalkozók mennyire elégedettek a stratégia kialakításával és mik a félelmeik ezzel kapcsolatban. A kutatásom kitér még a jövőbeli innovációs pályázatok megvalósíthatóságára is, és az S3 munkacsoport megbeszéléseinek tapasztalataira. A kérdőíves felmérésem konklúziója, hogy az üzleti szféra stratégiába való bevonása nagymértékben segítette a folyamatot. Igénybe vettem a kvantitatív kutatás egyik módszerét a kérdőíves kutatást. A kérdőívben általában nyitott és zárt kérdéseket egyaránt alkalmaztam. A nyitott kérdésekkel elősegítettem a saját vélemény megfogalmazását. A kérdőívem 16 kérdést tartalmazott, amelyből 12 feleletválasztós, azaz zárt kérdés, és 4 nyitott kérdés volt. A következőkben bemutatom a kutatásom főbb eredményeit, megállapításait: • Az üzleti szféra dolgozói hasznosnak érezhették magukat, hogy felkérték Őket, hogy osszák meg a véleményüket, tapasztalataikat a stratégia kidolgozóival. • Az innovációs pályázatok, keltették a legnagyobb aggodalmat vállalkozókban. Ezeknek a félelmeknek a szigorú pályázati rendszer volt a kiváltója. • További kérdéseimet az innováció fontossága köré építettem. Hiszen a mai világban elengedhetetlen a folyamatos megújulás a vállalkozások életében. Az üzleti szférában dolgozók közel felét pozitív élménnyel töltötte el, hogy részt vehetett a stratégiában és elmondhatta a véleményét. Viszont az innovációs pályázatokkal kapcsolatban a megkérdezettek 35,7%-a szigorú pályázati feltételektől, 20-30%-ban pedig a bonyolult pályázati rendszertől tartottak. A válaszadók legtöbbje fontosnak ítélte az innovációt, mert versenyelőnyt nyújt a versenytársakkal szemben, valamint elősegíti az új technológia megvalósulását. A kutatásom során kitértem az innovációs tanácsadás fontosságára is. A kitöltők nagy többsége nem vett igénybe ilyen típusú tanácsadást, viszont hallott róla. Véleményem szerint fontos, hogy a vállalkozói szférát bevonták a stratégiaalkotásban, mert az ő tudásuk, tapasztalatuk hozzájárul a még magasabb színvonalú stratégia kialakításához. Az innovációs pályázatok pedig segítséget nyújtanak a mikro- és kis vállalkozások fellendülésben.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

gazdálkodási és menedzsment

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Dr Balázsné Lendvai Marietta
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai docens

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Innováció, Innovációs stratégia, stratégiai tervezés - stratégiai controlling, Zala megye, S3 stratégia, véleménykutatás - kérdőíves vizsgálat
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2015. Jan. 06. 11:59
Utolsó módosítás: 2015. Szep. 04. 11:31
URI: http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/1675

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet