Fejlesztési projektek alkalmazása a Zala Megyei Fejlesztési Közhasznú Kft.-nél

Tátrai Enikő (2018) Fejlesztési projektek alkalmazása a Zala Megyei Fejlesztési Közhasznú Kft.-nél. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of tátrai_enikő_2018máj_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
tátrai_enikő_2018máj_publikus.pdf

Download (2MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A XX. században gyors társadalmi és gazdasági változások mentek végbe Magyarországon. Ezen belül, ami számunkra fontos Zala megye, ahol komoly fejlődés figyelhető meg az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és az oktatás területén egyaránt. A további előrehaladáshoz komoly fejlesztési és beruházási források állnak készen Zalában, melyek jó része Európai Uniós támogatásból kerül finanszírozásra. A megye számára elérhető források, a két megyei jogú városra együtt 25 milliárd forintos TOP-keret, illetve a Modern Városok Programban megvalósuló projektek közel 60 milliárd forintos érték. Pár példa, amik ezekből a pályázati forrásokból valósulnak meg az elkövetkezendő néhány évben; a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út építése (170 milliárd forint), 2x2 sávos gyorsforgalmi úttá bővül az M70-es (21 milliárd forint), Zalaegerszeg mellett épülő járműipari tesztpálya (közel 40 milliárd forint). Ez utóbbi egy igen kiemelkedő beruházás, melyhez sok remény fűz a térség, komoly kitörési pont lehet a megye gazdasága szempontjából. A nagyberuházások mellett a pályázati források a KKV-kat és egyéb helyi szervezeteket is támogatják. Nagyon fontos az elérhető pályázatok kapcsán a szükséges szakmai anyag szakszerű összeállítása és a pályázók számára projektmenedzsment támogatás nyújtása. Így biztosított, hogy az elnyert forrásokat a pályázók 100%-ban le tudják hívni, illetve azok hasznosulása optimális legyen. Gyakorlatom helyszínéül szolgáló Zala Megyei Fejlesztési Kft. több mint 15 éve foglalkozik pályázatok írásával, menedzsmentjével, kapcsolódó tanácsadási tevékenységekkel. Dolgozatomban a cég fejlesztéspolitikáját szeretném bemutatni kiemelve az utóbbi évek fejlesztéseit és a pályázati forrásból megvalósult sikeres projektjeiket. Főbb fejezetek a fejlesztési projektek helyi alkalmazásával foglalkozik olyan kiemelt témakörökben, mint a környezetvédelem, a megújuló energia, a „zöldgazdaság” fejlesztés és az élelmiszeripar. Az utóbbi években ezen filozófia mentén az alábbi projektekre nyújtottak be pályázatot, melyeket meg is nyertek: ZÉÉP, Biomassza, TTT, GINOP-5.1.3 Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése. Ezen pályázatoknak köszönhetően bővülni tudott a vállalkozás infrastruktúrája, létszáma, és nem utolsó sorban a környező térségek számára társadalmilag, környezetileg hasznos projektek valósultak meg. A projektek támogatásával a dolgozók bérköltségének egy része pályázatból finanszírozott. Dolgozatomban azokat a pályázati kiírásokat és konkrét projekteket szeretném bemutatni, melyek az utóbbi években hangsúlyos szerepet kaptak. Ilyenek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés - 11/2013. (III. 5.) VM rendelet és a GINOP 5.1.3, mint társadalmi célú vállalkozás fejlesztés. A következő fejezetekben az előzőekben említett kiírások megvalósításának részletezését mutatom be két fő területre (energetikai és az élelmiszeripari fejlesztés) bontva. A megújuló energiával kapcsolatos projektek mindig is fókuszterület volt a cégcsoport fejlesztési politikájában. A pályázati kiírások szintén kiemelten kezelik ezen témakört. Az Európai Uniós rendeletekkel, melyek az energiahatékonyságra vonatkoznak a téma aktualitása egyre jelentősebbé vált. Ezekre példa ZÉÉP - Zéró Energia Épületek - Felkészülés a 2010/31-es Energetikai direktíva végrehajtására és a Biomassza alapú termékfejlesztés az Alpokalja Fertő-táj térségben - Mintaprojekt megvalósítása. Az utóbbi években két élelmiszeripari projektet is megvalósítottak, melyek fókuszpontjában a táplálékallergia és kiemelten a gluténmentes élelmiszerek gyártása áll. Ezek a Térségi Tipikus Termékcsaládok fejlesztése, a kistérségi egyedi értékek revitalizálása érdekében és a GINOP-5.1.3. Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése, szociális innováció a Zala Megyei Fejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft-nél. Dolgozatom meghatározó célja, hogy egy helyi vállalkozás Európai Uniós pályázati források általi fejlődését mutassam be konkrét projektek megvalósulásain keresztül. A Zala Megyei Fejlesztési Kft. jelenleg is pályázatok írásával, menedzsmentjével és a hozzá kapcsolódó tanácsadói tevékenységgel foglalkozik. Konklúzióként vonható le, hogy a pályázati források sikeres lehívásai nagyban hozzájárulhatnak a térség komoly gazdasági fejlődéséhez, amiben a gyakorlati helyem is közreműködik évek óta. A vállalkozások és egyéb szervezetek fejlesztési szempontjából kiemelten fontos az éppen aktuális pályázati források figyelemmel kísérése, melyek nagy segítséget nyújthatnak az infrastrukturális, beruházási és humán erőforrás fejlesztési projektjeik megvalósításában.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézei Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Gazdálkodási és menedzsment

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Márkus Mónika
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai tanársegéd

Mű típusa: záródolgozat
Kulcsszavak: LEADER, GINOP-5.1.3, Zéró Energia Épületek, Térségi Tipikus Termékcsaládok fejlesztése, pályázat, dokumentáció
Felhasználói azonosító szám (ID): Szabó G. Tibor
Rekord készítés dátuma: 2018. Máj. 15. 18:31
Utolsó módosítás: 2018. Máj. 15. 18:31
URI: http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/16846

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet