A Zalaegerszegi Erdészet piaci helyzetének bemutatása

Bonczók Anna (2015) A Zalaegerszegi Erdészet piaci helyzetének bemutatása. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of bonczók_anna_2015maj_titkos.pdf] PDF
bonczók_anna_2015maj_titkos.pdf
Hozzáférés joga: Csak az archívum karbantartója nyithatja meg (titkosított dolgozat - engedéllyel) until 2100.

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Az erdőgazdálkodás sokat változott a rendszerváltást követően; az új erdőtörvény és a Nemzeti Erdőstratégiai Programnak köszönhetően, pedig fokozatosan javul a magánvállalkozók helyzete is ebben az ágazatban. Az állami erdészetek irányítása a múlt évben újra a Földművelésügyi Minisztériumhoz került, ezzel a lépéssel az irányítás szakmai megalapozottságának és felügyeletének erősödése várható. Az Erdészet gazdálkodására nagy hatást gyakorolnak az állami elvárások, hiszen olyan közjóléti igényeket is ki kell elégítenie, amelyek veszteségesek lehetnek, ugyanakkor, mint piaci szereplő nyereséget kell termelnie. Ehhez az egyensúlyozáshoz nem kap állami segítséget, csak változatlan feltételek mellett pályázhat támogatásokra. A regionális munkahelyteremtésben is szerepet vállal például a közfoglalkoztatás keretében, de országos szinten is hozzájárul a faipari kis- és közép vállalkozások fejlődéséhez. Alapvető feladata a fenntartható, környezetvédelemmel összeegyeztetett gazdálkodás, illetve az állami vagyon gyarapítása és védelme a jövő nemzedékei számára. Az Erdészet piacvezető szerepe valószínűleg nem változik a közeljövőben, jelenlegi feladatai ezért a meglévő kapacitásai minél teljesebb kihasználtságának fejlesztése. Dolgozatom során az előzőekben részletezett tények hatását vizsgáltam meg az erdészet jelenlegi és jövőbeli piaci helyzetére. A vizsgálat során az ágazatok versenyképességét SWOT, az erdészet piaci helyzetét pedig Porter 5 versenyerő modelljével elemeztem. Ezekben felvetett problémák megoldására javaslatokat tettem.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

gazdálkodási és menedzsment

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Márkus Mónika
NEM RÉSZLETEZETT
gazdasági tanár

Mű típusa: záródolgozat
Kulcsszavak: SWOT analízis, Porter modell, piaci helyzet, erdészet, Zalaerdő Zrt. (Nagykanizsa), Nagykanizsa (Zala)
Felhasználói azonosító szám (ID): Szabó G. Tibor
Rekord készítés dátuma: 2015. Máj. 19. 16:25
Utolsó módosítás: 2015. Szep. 04. 10:03

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet